A Művészet és pszichoanalízis c. sorozat 2020. októberi előadása

MÉSZÁROS JUDIT pszichoanalitikus (Budapest): Hogyan lesz egy „enfant terrible” halála után „századfordító magyar”? Portréfilm Ferenczi Sándorról, a pszichoanalízis budapesti iskolájának megalapítójáról. A 2007. december 14-ei esemény hangfelvétele, valamint a  Századfordító magyarok c. sorozat Ferencziről szóló epizódja. A felvételt MÉSZÁROS JUDIT „A dialógusteremtő Ferenczi” 2020. október 16-ára tervezett és a pandémia miatt bizonytalan időre elhalasztott előadása

Beszámoló a JAT közgyűléséről

Beszámoló a József Attila Társaság (JAT) éves közgyűléséről   A JAT 2020. október 1-én 11.30 órakor rendezett ismételt közgyűlésének levezető elnöke Veres András, a JAT társelnöke volt. A közgyűlésen az alábbi témákról esett szó: 1, A jelenlévők egyhangúlag elfogadták Tverdota György elnök beszámolóját a 2019. évben végzett munkáról, a JAT megvalósult terveiről. Emellett összegezte a

Meglett ember. Válogatás Farkas János László tanulmányaiból

2020 végén jelenik meg a volt tagunknak, Farkas János Lászlónak az írásaiból összeállított tanulmánykötet, válogatta és szerkesztette: Veres András. A megjelenés előtt a kötet egyik tanulmányát mutatóként közöljük, mely József Attila Klárisok c. verséről szól. A tanulmány címe: Szavak keletkezése: Klárisok A kötetet a Balassi Kiadó jelenteti meg.  

József Attila-konferencia a PIM-ben, 2020. szeptember 29-én

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Irodalmi Magazin 2020/1-es száma József Attila életművéről szól. A tematikus számához kapcsolódva kerekasztal-beszélgetéseket rendeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a program itt található. A beszélgetést a közönség az interneten követhette. Az erről készült felvételt itt megtekinthetik. Társaságunk több tagja is részt vett a lapbemutató beszélgetésben: Tverdota György, Bókay Antal, N. Horváth

Könyvbemutatók

Két könyvbemutatót ajánlunk figyelmükbe: 1. 2020. szeptember 24-én, csütörtökön 17 órától az Írók Boltjában mutatják be (maszk viselése kötelező) Kapás István alábbi kötetét: Pszichoanalízis, ideológia, társadalom – A magyar Freud-recepció történetéhez Bemutatja: Csepeli György, Kapás István és Pléh Csaba Moderátor: Oriold Károly https://www.facebook.com/events/1972210113078560/ 2. A tavasszal elmaradt József Attila-konferenciát és lapszámbemutatót szeptember 29-én, kedden 14 órától online rendezik meg, a PIM youtube-csatornáján

A Művészet és pszichoanalízis c. sorozat 2020. szeptemberi előadása

Az előadást online figyelemmel kísérhetik a Művészet és pszichoanalízis-sorozat  Youtube-csatornáján az alábbi linkre kattintva: https://youtu.be/jCrQhC43_U A személyes részvétel a Petőfi Irodalmi Múzeum Dísztermében az alábbi óvintézkedések betartásával lehetséges: – a bejáratnál kötelező hő/lázmérés, – kötelező maszkviselés A kézfertőtlenítés, a 1,5 m szociális távolság tartása és a gyakori szellőztetés feltételei biztosítottak. Az érdeklődőket várjuk szeretettel. Kérjük, kövessék fokozott figyelemmel

A Művészet és pszichoanalízis c. sorozat 2020/2021-es évadának programja

  MŰVÉSZET ÉS PSZICHOANALÍZIS 2020–2021-ben is folytatódik a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös műhelybeszélgetés-sorozata a Károlyi-palotában (Bp. V. Károlyi u. 16.). A tizenkilencedik évad programja   2020. szeptember 18. KOLTAI MÁRIA pszichiáter, kiképző pszichoterapeuta (Pécs) Családfaágak Esterházy Péter műveiben. Egy családterapeuta vallomásai Közreműködik: KOSZTA GABRIELLA színművész, műfordító (Pécs)

Az Irodalmi Magazin József Attila-száma, 2020/1

Az Irodalmi Magazin legújabb száma (2020/1) József Attila költészetét mutatja be sokféle szempontból. Társaságunk több tagjával készült képes interjúkat olvashatnak benne, Tverdota György, Bókay Antal és N. Horváth Béla fejti ki a József Attila-kutatás különböző irányait. A lapszám itt elérhető. A tartalomjegyzék: Irodalmi_Magazin_2020_1._JOZSEF_ATTILA_-