Remekművek, amelyek valami okból árnyékba kerültek
Mint József Attila kutatója, elismerem, elfogult vagyok kutatásom tárgya iránt. Szinte megoldhatatlan feladatnak érzem, hogy az életműből kiválasszak öt vagy tíz verset, mint a legkedvesebb József Attila-verseimet. Egyetlen versről (versciklusról), az Eszméletről egy könyvnyi terjedelmű elemzést írtam. Természetesen nem gondolom azt, hogy József Attila minden verse remekmű. Egy költő verseinek repertoárja, tehát reprezentatív válogatás a legjobb verseiből folytonos alakulásban lévő címlistát eredményez. Egy bizonyos idő elteltével kiválnak a versek korpuszából azok a darabok, amelyeket az utókor jelentősebbnek ítél, mint a költő számos más termékét. A kritikai tevékenység, a tudományos kutatás ebben a kiválogatásban fontos szerepet játszik, de számos más szempont is közrejátszik abban, hogy az utókori olvasóhoz mely költemények kerülnek közel.
A kultúrpolitika és az ideológia olykor szinte brutálisan jelöli ki a válogatási szempontokat, amelyeket aztán egy rá következő időszak nem kevésbé markáns módon korrigál. De olyan, a szövegek értékéhez képest külsődleges megfontolások is hathatnak, hogy például az, hogy akad egy jeles színész, versmondó, aki egy általa kiválasztott verset (amelynek önértéke esetleg szerény vagy közepes) olyannyira jól mond el, hogy ezzel a szöveget közkedveltté teszi. Vagy adott esetben a költemény megzenésített változata válik széles körben népszerűvé. Tudnék néhány pontot megjelölni, amelyek az életműben különféle okokból túl vannak értékelve, közkedveltségnek örvendenek. De ezekre a pontokra csak nagyon visszafogottan szeretnék rámutatni, mert ami bármi okból megszólítja a befogadót, arról a közönséget nem szeretném lebeszélni.
Nagyon ritka az olyan mű, amelynek esetében bízvást kijelenthetjük, hogy túlértékelése megalapozatlan és torzító. Ilyen egy gyenge ifjúkori zsenge, a Nem! Nem! Soha!, amely annak köszönheti ismertségét, hogy napjainkban széltében terjed egyfajta túlzó nacionalizmus, amely József Attila műveiben is érveket keres önmaga igazolására. Előfordul, hogy valamely elméleti tendencia létjogosultságának alátámasztására bizonyos darabok kiváltképp alkalmasnak tetszenek. Ezeket a tudományos divat felkapja, túlértékeli, majd amikor a divat élettartama befejeződik, leejti. Ilyen közepes vers a József Attila, hidd el… kezdetű kompozíció, amely önmegszólító versként vált fontossá bizonyos olvasók számára.
A költői életmű tartós és folyamatos vizsgálatának – mondhatni – évtizedei alatt ugyanakkor módom nyílt annak megfigyelésére, hogy a költőnek vannak remekművei, amelyek valami okból árnyékba kerültek, s értékük nem vált nyilvánvalóvá, holott a jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének. Ezeknek a szövegeknek a közönség figyelmébe ajánlását kötelességemnek érzem. Az alábbiakban néhány darabra szeretném felhívni a figyelmet.
Tavasz van! Gyönyörű! Csak egy versmondatra hívom fel a figyelmet, amely egy óhajt fejez ki, elképesztő egyéni leleménnyel: „Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne”. Illetve egy szintagmára, amelyhez hasonló csak az érett József Attila versekben található: „kipirult suhanás”.
Az oroszlán idézése: Az Ülni, állni, ölni, halni megoldásával rokon, diszparát halmozások technikáját alkalmazza itt a költő. Bizarr, kivételes életeseményeket felsoroló kompozíció. Árnyékba kerülésének oka talán a vers értelmének homályossága, amennyiben nem vagyunk tudatában annak, hogy itt Nietzsche Zarathustrájának szent állatára, az oroszlán eljövetelére való várakozás a tárgy.
Emlék Egy évekkel korábbi aratási élmény feldolgozása a vers. Itt is csak a költői nyelv bravúros kezelésére hívom föl a figyelmet. Korántsem véletlen, hogy megjelennek a műben a József Attila-i boldogság-effektus szókincsének szavai, az oszcilláló mozgást jelentő igenevek és igék: „csörögve”, „zizegő”, „cirpelgettek”. Ezek a szavak gyakorító hatást keltenek, ide sorolhatók a „hajladoznak” és „felelgettek igék is. De ennél még nagyobb hangsúlyt kap a mozzanatosság, mind a munka leírásában, mind a piros napernyős látogató megjelenítésében, mint a nyáresti idill rajzában: „fénybe cikkan”, „földet érint”, „villog eltünőben”, „elvillant”. A vers csupa mozgalmasság, telezsúfolva igékkel, igei eredetű szavakkal. A felsoroltakon kívül: „kötöz”, „kél pergő”, „sétál, mászkál”, „pirosló”, „száll”, „öntött”, „áll”, „áttetsző”, „gőzlött”, „hűtötte”, „sóhajtott”, „sűrülő”, „szólt”. A 70 szó-előfordulásból, amelybe belesoroljuk a hat névelőt és kötőszót is, 22 ige vagy igenév, a szókincs közel egyharmada cselekvést, történést jelentő szó.
[Tehervonatok tolatnak…] Egyik költő ismerősöm, Marno János számára ez a vers a lírai költészet egyik csúcsteljesítménye. Korábban csonkán közölték, s a töredékek közé sorolták. (Ma sem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy ez nem töredék). Marno értékítéletével viszont teljesen egyetértek. A költői tárgyiasság felülmúlhatatlan remeke. Nem új felfedezés, hogy József Attila töredékei gyakran felérnek teljes, befejezett költemények értékével. Ennek ékes példája a [Tehervonatok tolatnak…].
Szürkület Részben hasonló a Szürkület esete. Az eltérés abban áll, hogy a versnek van egy rövidebb, lekerekített változata is, amely kész versnek tekinthető. A hosszabb variáns: [Ez éles, tiszta szürkület való nekem…] töredék volta ellenére is fajsúlyosabb a kész változatnál is, amely maga is egy remekmű. József Attila emberképének drámai változását képviselő, szinte shakespeare-i zsenialitású (vagy Shakespeare-ba oltott villoni zsenialitású) részlet az, amely miatt a töredék-változat közelebb áll hozzám, mint a kész vers: „Hisz gyermek is csupán azért nem lehetek, / mert túlnyűgös volnék, makacs és kétszinű. / Talán mivelhogy minden ember épp ilyen / ravasz és csökönyös, ha az – hogy tudjam én? / Az egyik rámkacsint s azt mondja, szép fiu / s a másik: randa dög, megint nem dolgozol / de hasadat azt félted! (Hát ne féltsem-e?) / Ez pénzt nyom a kezembe s így szól: Boldogulj / megértelek, szenvedtem én is eleget / s amaz ellopja tőlem a szemetet is. / Ez ideránt, az odahuz, mind fogdos, vartyog, taszigál / de észre egyikük sem veszi pupomat / mit ugy hordok, mint őrült anya magzatát”.
[Szól a szája szólítatlan] Ez a vers is töredék, vagy inkább egy el nem készült fogalmazvány. Döbbenetes küzdelem az őt belülről mardosó belső lelki és testi fájdalmakkal. Elemzést is írtam róla, Huszonnégy sor a testi szenvedésről címmel. Megjelent a Határolt végtelenség című kötetemben, amely József Attila verseiről készült elemzéseimet tartalmazza. Tudvalevő, hogy József Attila lelki problémái részben szomatikus tünetekben, a tápcsatorna anomáliáiban jelentkeztek. Ezért választotta (mint már a Külvárosi éjben is mintául a Kalevala Vipunen epizódját, amelyben Vejemöjnen kovácsműhelyt rendez be az óriás Vipunen gyomrában, mérhetetlen belső fájdalmakat okozva neki, hogy kitudja mélyen titkolt varázsigéit. Vipunen mágikus formulákkal igyekszik magából kivetni Vejnemöjnent. Ezzel a kalevalai mágiával próbál meg József Attila is megszabadulni kínjaitól.