Horváth Iván a Kosztolányi-kutatásban
2007-ben két tudományos műhely alakult meg Kosztolányi Dezső összes műveinek kritikai kiadására. Az egyik az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, Szegedy-Maszák Mihály, a másik a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében, Veres András vezetésével. A két kutatócsoport együttműködött egymással és mindkettő műhelymunkáját segítette Horváth Iván. – „Kezdetben Horváth Iván társaságában […] szemináriumot indítottunk, hogy mintát adjunk néhány Kosztolányi-mű értelmezésével és a szövegelemző technika bemutatásával. Súlyt helyeztünk arra is, hogy mélyfúrásokat végezzünk a századelő történelmében.”(1) – fogalmaz Veres András. A kutatási tervek közös szemináriumokon körvonalazódtak, majd a két műhely különvált,(2) de stratégiai jelentőségű kérdésekben máig egyeztet és kooperál.
Már a kezdeti időszakban fontos célkitűzés volt, hogy a kutatási eredmények az interneten is elérhetők legyenek. A hálózati szövegkiadás elméleti és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó műhelymunkát Horváth Iván vezette. A kutatási anyag ekkor az ELTE szerverén kapott helyet és a http://irodalom.elte.hu/mta címen volt elérhető (ez a link sajnos már nem működik). Találtam egy olyan – 2001-es – újsághírt is, mely arról számolt be, hogy „A Sorbonne összehasonlító irodalom szakra járó diákjainak egy csoportja Horváth Iván vendégprofesszor vezetésével az Esti Kornél kalandjait sorozatelemzésnek vetik alá ebben az évben és őszre az interneten francia nyelvű Kosztolányi weboldalt hoznak létre.”(3) (Ez a weboldal sem lelhető már fel.) Nagyrészt az ő érdeme az is, hogy az MTA könyvtár kézirattárában őrzött Kosztolányi-kéziratokról digitális másolat készült, sőt az anyag egy részét ő maga fényképezte le.
A kritikai kiadás első két kötete – az Édes Anna és a „most elmondom, mint vesztem el” című dokumentumgyűjtemény – 2010-ben jelent meg, s mindkettő lektorálásában részt vett Horváth Iván. Az ő lektori közreműködésével készült el továbbá 2011-ben az Esti Kornél és 2014-ben A szegény kisgyermek panaszai. Ez a „lektori közreműködés” valójában sokkal többet jelentett a kész munka véleményezésénél, mert a folyamat közben is gyakran konzultáltunk vele, mind a szövegközlés, mind a tudományos jegyzetek tekintetében. A Veres András szerkesztette Édes Anna esetén Horváth Ivánnak jelentős szerepe volt a textológiai koncepció kialakításában,(4) mely természetesen az egész sorozatra jelentős hatást gyakorol. A regény elején álló latin nyelvű mottó forrásának azonosításában, kritikai szövegközlésében és értelmezésében pedig rendkívül inspiráló volt számomra a vele folytatott disputa. Sajátos darabja sorozatunknak a már említett dokumentumgyűjtemény, mely Kosztolányi beszélgetőlapjai és a betegségével összefüggő adatok, levelek, dokumentumok forráskiadása. Horváth Iván vitaülést szervezett az anyag közreadása kapcsán felmerült kérdésekről, s ennek következtetéseit levonva alakította ki a kötet szerkezetét és fogalmazta meg bevezetőjét a sajtó alá rendező, Arany Zsuzsanna.(5) Az Esti Kornél esetén kulcsszerepe volt a szövegleszármazások vizsgálatának munkafolyamatában és az egyes fejezetek közötti összefüggések feltárásában. A sajtó alá rendező Tóth-Czifra Júlia így fogalmaz erről egy későbbi tanulmányban: „Horváth Ivánnal akkoriban hosszan próbáltuk fölrajzolni egyes fejezetek szövegváltozatainak leszármazási fáit. Bizonyos jelenségek, például átörökített sajtóhibák vagy egy közlésen belül két korábbi összeollózásának a nyomai sok fejtörést okoztak.” – s az emlékezést azzal zárja, hogy hipotézisei a közös munka során alakultak ki.(6)
A szegény kisgyermek panaszai kapcsán a szövegközlés lektorálása mellett verstani felismeréseit osztotta meg a sajtó alá rendező Györei Zsolttal és Lovas Borbálával. Úgy vélte, hogy a ciklus többnyire heterostrofikus darabjai rokonságot mutatnak az Ómagyar Mária-siralom versformájával. Ezt a felismerést azonban nem egy Kosztolányi-tanulmányban publikálta, hanem az Ómagyar szövegemlékek mint textológiai tárgyak című művében, s az eszmefuttatáshoz még egy Veres András Kosztolányi monográfiájára(7) utaló megjegyzést is fűzött.(8) A szerkesztők idézték is ezt a részt az akkor még megjelenés előtt álló munkából. Rónay László a kritikai kiadás egy recenziójában szokatlannak aposztrofálta ezt a gesztust,(9) pedig – mint a fentiekből kiderült – a műhelymunkában való intenzív részvétel indokolta.
Ami az őt nem elég alaposan ismerők számára valóban szokatlannak tűnhet, hogy kerül mindez egy régimagyaros tanulmányba. Azonban esetünkben az lenne a meglepő, ha nem lenne benne, sőt az még meglepőbb lenne, ha Horváth Iván mindezt egy Kosztolányi-tanulmányba foglalta volna. Ugyanis publikációs listájának címjegyzékében Kosztolányi Dezső neve egyáltalán nem fordul elő, viszont alig van olyan írása, amelyben ne idézné őt, említené meg személyét, vagy valamelyik művét.
HORVÁTH Iván
1948-2024
Demonstrálnék még néhányat ezekből a rejtett, de fontos fejtegetésekből.
Első példám egy olyan Kosztolányi utalás, melyet Horváth Iván az 1980-ban megvédett kandidátusi disszertációjába rejtett el. A Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben című munkában a populáris regiszter rendkívüli befolyásának hatásmechanizmusát bemutató érvelésében többek közt Kosztolányi Osvát-emlékbeszédére(10) is hivatkozik.(11) Ez a képzettársítás annyira furcsa volt az irodalomtudományi szakma számára, hogy a dolgozatot tárgyaló írások rendszerint érintik a kérdést, akkor és azóta is, vagy pont emiatt utalnak rá.(12)
A József Attila értekező prózájának hálózati kritikai kiadása – és az Eszmélet(13) című 2005-ös tanulmányában bujkál az Esti Kornél leginnovatívabb asszociációs elemzése, mely a címben ígért témával azonos súlyt és teret is kapott. Az argumentáció elejét ideidézem: „Az irodalomról nehéz pontosan szólni. Gyakran az összehasonlítás módszeréhez folyamodunk avégett, hogy jobban megvilágítsuk mondanivalónkat.” – majd példákat hoz erre, s így folytatja – „Én sem képezek kivételt a szabály alól. Azzal az irodalommal vetem egybe József Attila művét, amelyet a legjobban ismerek. Az Eszmélethez Kosztolányi Dezső művét, az Esti Kornélt ajánlom párhuzamul. A költemény 1934-ben keletkezett, egy esztendővel a prózai kötet megjelenése után. Semmi akadálya annak, hogy közvetlen hatásra gondoljunk. Mégsem erről akarok beszélni, hanem olyan művészi megoldásokról, műfogásokról, amelyek akkor is rokonságra vallanának, ha a két remekírót történetesen nem fűzte volna egymáshoz kölcsönös nagyrabecsülésen alapuló igaz barátság.”
A vers című poétikaelméleti értekezésében három helyütt említi Kosztolányit(14) – de nem a verseit. A költészettan tárgya fejezetben a populáris regiszter hatásával már korábban is összekapcsolt példáját egészíti ki egy másikkal – a magyarnóták hatalmáról szóló tárcával,(15) Az irodalomtörténet tárgya fejezetben pedig arra hivatkozik, hogy „Kosztolányi az Emlényekben(16) vélte megtalálni a legszebb magyar rímet”. A számomra legérdekesebb – mint forráskutató, és a Kosztolányi-levelezés sajtó alá rendezője – A nyelvészet tárgya fejezetben rejtőzik. Itt az Arany követői alfejezetben eljut Négyesy Lászlóig és egyetemi szemináriumáig, a stílusgyakorlatokig. S ezt a részt használja fel arra, hogy ismertessen egy addig lappangó kéziratot – Gedő Simonnak a stílusgyakorlatokra készült verstani dolgozatát – mely Horváth Iván szerint „rendkívül valószínű” hogy ismert volt Kosztolányi számára is, s hatást gyakorolt költészetről alkotott nézeteire. Mindeközben megjegyzést tesz egy aukcióról, ahol három Gedő Simonnak szóló levél bukkant fel – kettőt Juhász Gyula, egyet Kosztolányi Dezső írt(17) – mintegy alátámasztva a hatásgyakorlás lehetőségének konklúzióját.
Végül kitérek egy nagyon személyes vallomásra, az Apafeldolgozásra, a 2000 című folyóirat Bojtár Endrét köszöntő számából.(18) Ez a nagyon különös írás, naplójegyzetek, álomleírás, emlékbeszéd patchworkje, mi mással, egy Kosztolányi idézettel kezdődik – „Az édesapa szerkezete a következő.”(19) – és egy másikkal zárul. Ezt a másikat pedig így vezeti fel: „Mások is vannak, akik nem tudják feldolgozni – nem a saját apjukat! dehogy! – az én apámat. Elismert tudósok közül többen felrótták már nekem, hogy olyan vagyok, mint ő volt. Az ilyen emberek irodalmunk talán legvonzóbb regényhősére, az Aranysárkány Novák Antaljára emlékeztetnek.”
A Horváth Iván emlékülésen, 2025. június 3-án elhangzott előadás szerkesztett változata.
JEGYZETEK
(1) Veres András, Tévedések és felismerések : Szemelgetés kritikai kiadások tapasztalataiból, Literatura, 2021. 1. sz. 25–50. (26.) p.
(2) „nem tudunk megegyezni a kéziratokat leíró közös szimbólumrendszerben” – Veres 2021, uo.
(3) [V. Bálint Éva] VBÉ, Kosztolányi Dezső francia nyelvű weboldalt kap, Magyar Hírlap, 2001. 78. sz. (április 3.), 11. p.
(4) Kosztolányi Dezső, Édes Anna, szerkesztette Veres András, Pozsony, Kalligram, 2010, 549. p.
(5) Kosztolányi Dezső, „most elmondom, mint vesztem el” : Kosztolányi Dezső betegségének és halálának dokumentumai, szerkesztette Arany Zsuzsanna, Pozsony, Kalligram, 2010, 24. p.
(6) Tóth-Czifra Júlia, Kivágás – mentés – beillesztés – mentés másként, Kalligram, 2014. 9. sz. (szeptember), 80–85. (84.) p.
(7) Veres András, Kosztolányi Ady-komplexuma : Filológiai regény, Budapest, Balassi, 2012.
(8) Horváth Iván, Ómagyar szövegemlékek mint textológiai tárgyak, Országos Széchényi Könyvtár, 2015, (Információtörténeti Műhely), 47–48. p.
(9) Rónay László, Kosztolányi kritikai kiadás, Kritika, 2014. 7–8. sz. (július–augusztus), 38–40. (40.) p.
(10) Kosztolányi Dezső, Osvát Ernő, Nyugat, 1930. 21. sz. (november 1.), 595–607. p.
(11) „Mivel a populáris regiszter – nem úgy, mint az arisztokratikus – a civilizáció történetében mindig megvan, modem példával, Osvát Ernő halálának egy nagyon tanulságos körülményével illusztrálnám e regiszter rendkívüli, noha hivatalosan el nem ismert befolyását. Ismertek Osvát Ernő tragikus halálának eseményei: miután leánya elhunyt, ő a halottas ágy előtt szíven lőtte magát. Kosztolányi is, Móra is figyelemre méltó epizódnak tartja, hogy néhány órával korábban Osvát és haldokló leánya háromszor elmondta a következő kis imát: Én Istenem, jó Istenem, / Becsukódik már a szemem, / De a tied nyitva, Atyám, / Amíg alszom, vigyázz reám. A mi szempontunkból is nagyon tanulságossá teszi a történetet az, hogy épp Osvátról, a magyar irodalomtörténet valószínűleg legkényesebb ízlésű kritikusáról szól, akinek ítéletét a legnagyobbak rettegték, és aki, mint a Nyugat szerkesztője, természetesen hallani sem akart Pósa Lajosról, az Én Istenem költőjéről.” – ld. Horváth Iván, Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, Budapest, Akadémiai, 1982, 220–221. p.
(12) Pl. Kovács Sándor Iván, Balassi-képünk változásai egy disszertáció és egy tankönyv tükrében, Kritika, 1980. 2. sz. (február), 13–14. p.; Pór Péter, Vannak-e a lírában kánonok?, Budapesti Könyvszemle, 1995. 2. sz. 142–147. p.
(13) Magyar Tudomány, 2005. 11. sz. (november), 1431–1441. p.
(14) Horváth Iván, A vers : Három megközelítés, Budapest, Gondolat, 1991, (2000 Könyvek), 23., 83–87., 143. p.
(15) Kosztolányi Dezső, A mi nótáink : Vázlat egy tanulmányhoz, Prágai Magyar Hírlap, 1933. 12. sz. (január 15.), 4. p. In: Kosztolányi Dezső, Napjaim múlása, sajtó alá rendezte Illyés Gyula, Budapest, Nyugat, 1941, (Kosztolányi Dezső Hátrahagyott Művei, 10.), 180–184. p.
(16) Arany János a háromrészes költeményének első két részét 1851-ben, a harmadik részt 1855 írta.
(17) Ld. Kosztolányi Dezső, Levelezése : I. 1901–1907, sajtó alá rendezte Buda Attila, Józan Ildikó, Sárközi Éva, (Kosztolányi Dezső Összes Művei Kritikai Kiadás), 690–692. p.
(18) 2000, 2010. 5. sz. (május), 16–17. p.
(19) Kosztolányi Dezső, Házidolgozat, Bácsmegyei Napló, 1930. 32. sz. (február 2.), 20. p. In: Kosztolányi Dezső, Tengerszem : 77 történet, Budapest, Révai, 1936, (Kosztolányi Dezső Összegyűjtött Munkái, 3.), 302–304. p.