Előadások és kiállítás József Attiláról
2025. január 15.: SZÉCHENYI Ágnes, a József Attila Társaság elnökségi tagja elemzi az Április 11 című József Attila verset (1925). Ennek kapcsán az életmű több „születésnapi” verséről esik majd szó. A vers lehetőséget ad az életrajzi, családi háttér felrajzolására, néhány visszatérő motívum megmutatására. Érdekes a vers története, csak nagyon későn került elő a kézirat. És érdekes a megírás időpontja, mindössze egy-két héttel az emblematikus Tiszta szívvel című vers közelében írta József Attila. BŐVEBBEN
2025. január 29.: TVERDOTA György, József Attila monográfusa, a József Attila Társaság elnöke elemzi az Emberek című szonettet . Ez a kései vers talányosan indul. Nagyon jól demonstrálható rajta, hogy közel hajolva a szöveghez, nem mindent értünk, de mégis értjük az egészet. Társadalmi nézetek is összegződnek benne.
2025. február 19.: FENYŐ D. György a Magyartanárok Egyesületének alelnöke elemzi a legnagyobbnak tartott versek egyikét, a Hazámat. Vajon van-e aktualitása ma is egy kilencven évvel ezelőtt írt alkalmi versnek?
A programsorozat a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár készülő József Attila kiállításához kapcsolódik.
Az előadások egységesen szerdánként 18:00-kor kezdődnek és ingyenesek.
HELYSZÍN:
2000 Szentendre, Pátriárka u. 7.