A József Attila Társaság könyvszemléje

Sárközi Éva

Vörös István Nem ti kussoltok című verseskötetét szeretném bemutatni a József Attila Társaságnak – immár másodszor… Az első alkalom csaknem egy éve volt, Társaságunk Bevezető című beszélgetéssorozata keretében, de akkor – a covid időszakában – nagyon keveseknek volt alkalma részt venni rajta. Emlékeztetőül fontos kitérnem erre is, mert bár a sorozat lezárult, de szeretnénk újranyitni, folytatni, s ehhez várunk tagjainktól – és a közönségtől is – témajavaslatokat. (Továbbá a Bevezető más szempontból is szorosan kapcsolódik Vörös István e kötetéhez.)

A József Attila Társaság ismeretterjesztő programsorozatában a költő élete és életműve kapcsán beszélgetünk irodalomról és irodalomtudományról; a kortárs irodalomról, irodalomértésről, az irodalom befogadásának lehetőségeiről és korlátairól, igyekezve reflektálni azokra a kérdésekre, melyek az irodalom iránt érdeklődő közvéleményt aktuálisan foglalkoztatják, arra törekedve, hogy az irodalomtudományt közérthetővé és érdekessé tegyük a szélesebb közönség számára is.

Az eddig megrendezett 6 alkalommal a következő témákról beszélgettünk: szerelmi költészet (Bókay Antal, N. Horváth Béla, Széchenyi Ágnes), irodalmi hamisítás (Sárközi Éva, Tverdota György, Veres András), átiratok (Vörös István, Györe Gabriella, Sárközi Éva), életrajz (Tverdota György, N. Horváth Béla, Veres András), hatása a kortárs irodalomra (Balla Zsófia, Báthori Csaba, Tverdota György), ihlet és tanulás a versírásban (Horváth Viktor, Józan Ildikó, Tverdota György).

Sorozatunk címének ihletője József Attila Bevezető című 1927-es verse, melyet ezzel a címmel az év májusában küldött el levélben nővérének, Jolánnak, Párizsból Budapestre. Kedvelhette e versét, mert sokakkal megosztotta, és több kötetébe is felvette. Egy változatát rájegyezte Janovics Ferenc róla készült karikatúrájára, kéziratát levélben elküldte Kuncz Aladárnak; egy másik változatának kéziratát odaajándékozta Ladányi Imrének. Ez lett a ’29-es Nincsen apám se anyám kötet bevezető verse; a költő egy fennmaradt feljegyzése szerint felvette volna a Tiszta szívvel címmel tervezett gyűjteményes kötetébe, melynek kötettervét ’34 nyarán állította össze. Végül belekerült a ’34 decemberében kiadott Medvetáncba.

A Bevezető, ahogy József Attila 1927-ben megírta:

Lidi nénémnek öccse itt,
Batu khán pesti rokona,
kenyéren élte éveit
s nem volt azúrkék paplana;
kinek verséért a halál
öles kondérban főz babot –
hejh burzsoá! hejh proletár! –
én, József Attila, itt vagyok!
én, József Attila, itt vagyok!

És Vörös István változata egy másik évezredből:

Félvezető

Keresztapámnak nem keresztfia,
de Goethe pesti ellentéte,
egy cseresznyefára költözne, ha
lenne termés egész évbe’.
Kinek a verséből az Isten
papírrepülőt hajtogat,
István, ne a büszkeség melegítsen!
Leplezd le végre önmagad!

A két tudat versei alcímet kapott kötet fülszövege szerint Vörös István egyrészt azzal a gondolattal játszik el, hogy József Attila milyen verseket írna, ha ma is élne. Másrészt egyfajta tudategyesítésre, egyben tudatáthelyezésre törekszik, amikre korábban nem volt példa. Ez utóbbi félmondattal vitatkoznék, hiszen sokan, sokféleképpen és sok műfajban gyakorolják évszázadok óta a szövegösszekötő irodalmi eszközök számos fajtáját, külön-külön és szintézisben, akár egyesítve a parafrázis, a pastiche és alluzió technikáját. Arra is van példa, hogy egy egész kötet játszik el azzal a gondolattal, hogy milyen verseket írna József Attila, ha ma is élne.

Bár ebben a – Már nem sajog – József Attila legszebb öregkori versei – című, 1994-es gyűjteményben sok tudat egyesül József Attiláéval. Beney Zsuzsa így fogalmazott a kötet megjelenésekor: „a választott persona valójában valamely archetipikus jelképet testesít meg, s az én ilyenformán visszajut önmaga legősibb és legmélyebbre rejtett alakjához, a mindennapi körülmények között csak másban felismerhető énképhez.” Kevésbé tudományosan, de annál hatásosabban a Nem én kiáltokban: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.”

József Attila Társaság

Egy egyszerzős egész kötet József Attila-átiratra viszont valóban nincs más példa, és a megvalósítás minősége és mélysége szempontjából is különleges ez a mű. Ezek jó versek, önmagukban, a pretextus nélkül is megállnának, sőt tudatunkban visszahatnak arra.

A kötetet a Scolar adta ki Prím című sorozata keretében 2021 tavaszán. 72+1 verset tartalmaz, 144 oldalon és a szerző életrajza és publikációs listája kíséri. Az ami +1-nek tekinthető, nem átirat, bár nyomokban azt is tartalmaz, és nem is 1, hanem valójában 6 vers, ami a datálása szerint 1981 és 2017 között született. Ez a – Még hogyan halhatott volna meg József Attila? című mű, gondolatkísérletek sorozata arról, hogy mit tett volna a költő, ha a szárszói vasútállomáson azon a téli reggelen fölszáll a vonatra és találkozik Flórával, vagy hogyan viselkedett volna Budapest ostromakor, a Rákosi-korszakban, a forradalom alatt, majd utána, mint ünnepelt költő, végül a hatvannyolcas diákmozgalmak idején.

Vörös István: Nem ti kussoltok

De kezdjük a címmel, illetve a címadó verssel. A Nem ti kussoltok az 1924-es Nem én kiáltokra reflektál. Követi ritmusát, versformáját, szerkezetét, képeit, de nem pontosan. Egyes szavakat, motívumokat felhasznál, de oly módon, mintha egyazon a történet végtelenül pesszimista folytatását olvasnánk: „Nem én kiáltok, a föld dübörög,” helyett „Nem ti kussoltok, befogják a szátokat”. A sátán nem őrült, hanem józan kíméletlenséggel uralkodik a reménytelenül közönyös világon. Az elrejtőzés az egyetlen valós opció, a dolgok megváltoztatásának esélye a megsemmisülés árán is csak egy halvány „talán”-t kap: „Legyél a repülőgépturbinába pottyant madár, / és a gép talán másfelé halad.”

A kötet szerkezete többé-kevésbé az ihlető versek sorrendjére épül. Az 1923 eleji A kozmosz énekével nyit és a ’37 októberi Karóval jöttéllel zárul. Az előbbi itt A túlvilág dúdolása, utóbbi a Szürke tavasz címet kapta. A novemberi Talán eltűnök hirtelenTalán feltűnik hirtelen címmel készült parafrázisa – az utolsó előtti helyre került, talán tördelési szempontok miatt, vagy a hatásosabb lezárás kedvéért.

Az első átirat tehát – a szonettkoszorú. Ez verstani szempontból is nagyon érdekes. Tizennégy 4–4–3–3 soros strófaszerkezetű, petrarcai szonettből és a mesterszonettből áll mindkettő, de Vörös István koszorújában egy árnyékszonett is rejtőzik, amit a kilencedik sorokból rakhatunk össze, melyek megismétlődnek a következő szonett ötödik soraként, és két tercinába és két kvartinába áll végül össze, íme:

Lehet a szellem villanyóra?
Állhatsz-e bosszút az ideológián?
A halandóság gazdái vagyunk –

amit mindenki tud a túlvilágon.
Mindig sokat beszélnek a kevésről:
Nincsen beszédes hallgatás, de nincs ám!

Ne hallgass eszedre, hogyha gondolkozol,
ne mérd a jót a szépséggel soha.
Az öneladás maga büntetés,
Ettől még nem bújhatsz ki az adó alól,

a nemlétnek is van néha szava.
Lehet az anyag a legnagyobb kísértetlak?
Mindent lefed a rémes rémület-lakk?
Vagy egyszer csak leszúr egy égi kés?

(Megjegyzem a 12. szonett árnyéksora egy „Lehet” szóval bővül, és több árnyéksor záró írásjele megváltozik végül.)

Az abba abba cdc dcd rímképlet helyett József Attila mást választott, a kvartinákban betartotta, de a tercinákban többnyire a ccd eef változatot alkalmazta, de nem mindenhol. A nem mindenholban is követi az átirat, de nem mindenhol ugyanott.

A legtöbb vers előképe – azok számára, akik egy kicsit is ismerik József Attila verseit – első pillantásra beazonosítható. Azért mert a legismertebb, legnagyobb verseken alapulnak, melyek a legerősebb hatást gyakorolják a befogadóra. Épp emiatt, még akkor is tudjuk, hogy mi volt a kiindulópont, ha az átirat egyetlen szókapcsolatot sem vesz át, ez a jó vers ismérve, a felismerés agyi művelete önkéntelenül megtörténik, mert ugyanazt a katarzist éljük át.

Ilyenre példa a Ketrec című, amit felolvasok, s biztos vagyok benne, hogy a jelenlévők azonnal rávágják melyik József Attila-vers ihlette:

Lopd a szádat
homlokomra,
mintha lázad
lázam volna.


Mintha téged
fűtene dac,
jobban éget,
amit nem adsz.


Nem nevetsz ki,
nem ölelgetsz.
Csókunk lelki,
testünk ketrec.

(Tedd a kezed)

Vagy a Nyári délelőtt című, ami így kezdődik Vörös Istvánnál, hogy:

Légy laza!

A nyár
belebbent már.
A szakadt, színes napernyők fölött
egy könnyű gólyapár köröz.
Szeles napok.
Az ok
most is ragyog
a téves magyarázat oldalán.
Szép észszerűtlenség. Egy kis adag fagylalt a pohárra tapad,
és megsebez az eltört porcelán,
már annyi sírás, büntetés elmaradt
a nyaralás során.

(Téli éjszaka)

Egyes átiratok azonban rejtvényfejtésre kényszerítik az olvasót, például az Egy nagyon bölcs kőoroszlán, aminek bevallom nem vagyok biztos a pretextusában. Vannak tippjeim, csak az a gond, hogy több is… pl. a Tréfás személyek kezdetű Hont Erzsi emlékkönyvébe írt vers, vagy A bőr alatt halovány árnyék című?

Végül visszatérek a +1 vershez. Ez az egyetlen, nem alanyi vers, és azon kevesek egyike, aminek a szerző megadja a keletkezési idejét. Ennek tárgya a valós életrajzi személy, aki tovább éli az életét, mely nem adatott meg neki. A többi hetvenkettő írójának tollát viszont az a József Attila fogja, aki született 1905. április 11-én, meghalt 1937. december 3-án, és valamikor 1964. szeptember 20-a után beköltözött Vörös István tudatába.


Bemutatott kötet: Vörös István: Nem ti kussoltok. Két tudat versei. scolar prim, 2021.

SÁRKÖZI Éva


A József Attila Társaság 2023. január 16-án tartott évnyitó ülésével egybekötött könyvbemutatón elhangzott előadás szerkesztett változata.

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .