A jó hangulatú ülés programja a következő volt: József Attila: Betlehem, Betlehemi királyok – Elmondja Bánffy Edit A szellem és a szemtelenség – V. Bálint Éva olvassa fel írását (Itt olvasható) Valachi Anna üdvözlő szavai (Itt olvasható) Beszélgetés Garai Lászlóval József Attila-kutatásairól és tudományos munkásságáról Beszélgetőtársak Agárdi Péter, Tverdota György Veres András bemutatja „A lélek, a lét türelme” – Tanulmányok József Attiláról (Balassi, 2017) című tanulmánykötetet A József Attila Társaság 2018-as
Valachi Anna Névnapi üdvözlet Úgy tudom, rajtunk kívül nincs még egy olyan, József Attila nevét viselő társaság vagy intézmény, amely a költő születésének és halálának megünneplésén túl a névnapját is következetesen számon tartja – mi több: megalakulása óta a január 7-iki Attila névnap alkalmából rendezi meg az új esztendő első összejöveteleit. Most is azért
2018. január 19. 18 óra ANGYALOSI GERGELY irodalomtörténész (Budapest) A Macbeth-jóslat. Ferenczi Sándor és Karinthy Frigyes vitája a pszichoanalízisről Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest) A beszélgetést vezetik: VALACHI ANNA és TAKÁCS MÓNIKA irodalomtörténészek A belépés ingyenes.A Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a
„Jézus, kinek szállása sárga irka, heverő papírbarmok közt örül s a tűz fényénél a jámborok mintha ugrándoznának a jászol körül.” (József Attila: Betlehem, 1929. december) Tisztelettel meghívjuk a József Attila Társaság Tagjait, 2018. január 8. hétfő 11 órára a Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-termébe (1053 Bp. Károlyi u. 16.) az Attila-naphoz
Figyelem! Ismét egy könyvbemutató előzi meg a Művészet és pszichoanalízis-műhely pénteki estjét a Petőfi Irodalmi Múzeumban december 8-án 16 órától az Egy hajóban címmel, dr. RISKÓ Ágnes onkopszichológus születésnapjára összeállított tanulmánykötet bemutatója kezdődik a PIM Vörös termében A könyvet TARI Annamária mutatja be Ezt követően 18 órától a Díszteremben kerül sor a Művészet és pszichoanalízis-estre: Halmai Tamás: Nincs kijárat, nincs katarzis. Bret Easton Ellis Amerikai
A József Attila Társaság, az Irodalomtörténeti Társaság és a Magyartanárok Egyesülete tisztelettel meghívja Önt december 4-én hétfőn 17 órára József Attila halálának 80. évfordulója alkalmából a József Attila Emlékhelyen (1093 Budapest, Gát u. 3.) rendezett kerekasztal-beszélgetésre A beszélgetés tárgya József Attila prózai művei kritikai kiadásának második része, a József Attila: Tanulmányok és cikkek 1930–1937 című kiadvány, amely hamarosan megjelenik
2017. december 3-án Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának és Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának ünnepi programja A nosztalgikus hangulatú utazás során elismert művészek előadásaival tisztelgünk József Attila munkássága és művészete előtt. Balatonszárszón, a változatos programok mellett a Versvonaton fellépő művészek közös műsorral is emlékeznek. FELLÉPNEK: Jordán Tamás Farkas Ádám Posta Victor HOBO Sebő Együttes Kávészünet zenekar
2017. november 17. Rendkívüli program! Sorozatunk keretében 17:00 órától könyvbemutató kezdődik a Díszteremben: GEREVICH JÓZSEF pszichiáter Múzsák és festők – Teremtő vágyak 2. c. kötetét (Noran Libro Kiadó, 2017) BARKI GERGELY művészettörténész és a szerző mutatja be. Ezt követően, 18 órakor kezdődik a sorozat meghirdetett előadása: BARKI GERGELY művészettörténész (Budapest) „Mio Caro”. Berény Róbert pszichoanalitikus-barátságai
2017. október 7-től látható Vecsei H. Miklós József Attila-estje a Vígszínházban Mondjad, Atikám! címmel. További részletek és képek az előadásról a Vígszínház honlapján találhatók. http://www.vigszinhaz.hu/program.php?mid=ioBHOTqTha43s5 Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
2017. október 20. 18:00-tól Hontalanná tett túlélők. Holokauszt-bűnök Magyarországon a felszabadulás után Kerekasztal-beszélgetés: SZÁNTÓ T. GÁBOR író (Budapest), VAJDA JÚLIA szociológus és pszichológus (Budapest), ZÁVADA PÁL író (Budapest) Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest) A beszélgetést vezetik: Valachi Anna és Takács Mónika irodalomtörténészek A belépés ingyenes.A Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a PIM