A József Attila Társaság megalakulása óta küldetésének tekinti nagy költőnk életművének minél elmélyültebb megértését, megismertetését és népszerűsítését. Az alábbiakban a József Attila-kutatás legfrissebb eredményeiből, valamint koráról és kortársairól, ill. befogadásának irodalmából válogattunk egy csokorra valóval. CSÓKÁS Máté összeállítása.
Nem is annyira töredékről, mint inkább egy végleges formában el nem készült vers fogalmazványáról lehet szó, amit a költő életében nem tett közzé. A szöveg rejtélyességéhez talán ez a félkész állapot is sokban hozzájárul. TVERDOTA György írása.
A németben van egy ritkán használt, de a fordítói tevékenységet szabatosan kifejező ige: umschaffen, szó szerint: átalkotni, az egyik alkotást átvinni a másikba. Úgy éreztem: én magam is érlelődtem, megértem az ötödik-hatodik esztendőre azokra a nagy művekre, amelyek József Attila nevét végleg beírják a világlíra évkönyveibe. BÁTHORI Csaba írása.
Átvitt értelemben egy verseskötet nem más, mint egy nagyon összetett portré az egyén történetének egy adott időpillanatában. Az 1922 végén megjelent Szépség koldusa kötetével ebben az értelemben a költő első lírai önarcképét nyújtotta át a makói karácsonyon a kötet verseiben eszményített Gebe Mártának. TVERDOTA György írása.
Monográfiát írni cellamagányt kényszerítő robotmunka. Bár az internet már felbecsülhetetlen segítséget jelent, de nem eléggé megbízható a filológus számára. Amit történelemnek hívunk, valójában az események meghatározott szempontú rendezése és rendszerezése. VERES András írása.
József Attila a pszichoanalízis olyan képviselőivel kereste a kapcsolatot, akik hozzá hasonlóan törekedtek a mélylélektan és a forradalmi ideológia összeegyeztetésére. Ilyenek voltak az individuálpszichológia hívei, köztük elsősorban Kulcsár István, de ilyen volt a Berlinből, Wilhelm Reich köréből hazaköltöző Gyömrői Edit is. TVERDOTA György írása.
A költőnek vannak remekművei, amelyek valami okból árnyékba kerültek, s értékük nem vált nyilvánvalóvá, holott a jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet érdemelnének. TVERDOTA György írása.
BEVEZETŐ-sorozatunk utolsó, hatodik beszélgetésére Imaginárius hely - ihlet és tanulás a versírásban címmel, Horváth Viktor, Józan Ildikó, Tverdota György részvételével, 2022. április 21-én, csütörtökön este 18:00 órakor az ELTE BTK Horváth János-termében kerül sor.
Hosszú előkészítő munka után útjára indítjuk BEVEZETŐ c. sorozatunkat, amely József Attila költészetével foglalkozik. Az ötödik alkalom: Beszélgetés a vers kapcsán (nem csak) József Attiláról. Résztvevők: Balla Zsófia, Báthori Csaba, Tverdota György 2022. március 31. csütörtök 18:00 ELTE BTK Horváth János terem 1088. Budapest, Múzeum körút 4/A. 3. emelet 329.