Szellem és szemtelenség (ahogy Mancika látja a konyhából)
V. Bálint Éva írása
Szellem és szemtelenség (ahogy Mancika látja a konyhából)
A teremben csak a legszűkebb észközösség, januári veresboros vízkereszti hangulatban. A téma Veres emeritus dolgozatának egyik kiemelkedő állítása, miszerint JA, akivel Rappaport doktor a vastagbél funkciós, illetve diszfunkciós működésével kapcsolatos szaktanulmányt magyaríttatott latinból és ófranciából, maga is bélbántalmaktól szenvedett. Ez különösen szerelemkor volt tipikus, amidőn a belek alagútjain nagy forgalom kerekedett. Így hát JA Rappaporthoz fordult, aki kiváltandó receptet adott neki, szarszorgalmazót. A költő – V eres emeritus állítása szerint, amely már egy korábban székelt írásból is kiolvasható volt – a Pantheon patikába ment.
Ezt a híg s görcsös állítást támadta meg Sárközi Éva, szorgos, önmagát sem kímélő kutatómunkával. Átrágva magát az EST lapok, a Kurir, Gyógyszerészek és balzsamozók 18 évfolyamán, Horváth Iván kardiovaszkuláris leletein leszögezte: Veres állítása hamis, mi több, félreérthető.
Kutatásai során bizonyítást nyert ugyanis, hogy Rappaport vényei csak a Szellem és szerelem gyógyszertárban válthatók ki a Nagyboldogasszony Templomától harmincnégy lépésre.
A két fundamentális állítás ütközése a társaság további tagjait is mélyen megrázta, s ki-ki habitusának megfelelő választ keresett.
Agárdi mester véleményezte, hogy a költő ezidőtájt olvashatta John Stuart Mill a Szabadságról írt művének második és negyedik fejezetét, és elhaladván a templom előtt az akarat szabadság értelmezése is belekúszott elméjébe, s ezért választotta szabadon a Pantheon patikát.
Valachi Anna a pszichoanalitikus megközelítés merész megálmodásával sejtelmesen tudatta a jelenlévőkkel: nyilvánvaló, Attila azért választotta ezt a patikát, mert a béldugulás okozta pozitív önértékelés a költőt szükségképen vitte már ekkor a Pantheonba.
Bókay professzor éppen ennek ellenkezőjét vélte helyesnek, hiszen a self értelmezése ebben az althrozisos aspektusban inkább kicsinyítette a bennszorulót, s ez az önmegszorító énkezelés ellentétben áll egy Pantheon feliratú tárgyválasztással.
Tverdota tanár úr az első véleménynek adott igazat, majd cáfolta. Utóbb a második véleménynek adott igazat, majd cáfolta. Aztán metaelméletet alkotott. De tudta, ezek csak részpörsenések a tudomány vonagló testén, s csak nagymonográfiája simítja egybe a többezer oldalas molekulaleírást. Meglesz, hümmögte immár csak magának, s homlokráncai vidám karácsonyfafüzért alakítva egy majdnem boldog ember arcát árulta el az őt fürkésző szemeknek.
Summa summárum – összegezte a többórás vita eredményét N. Horváth Béla, az ilyen szarközi tematika mindenkinek felizgatja a fantáziáját, s ahhoz nyúl, ami legközelebb áll hozzá. A professzor megtartóztatta magát, s karja nem lendült az asztal alatt sorjázó szekszárdi fajborok felé, inkább egy frappáns – a délelőtt folyamán el nem hangzott – koncepciót fogalmazott meg. Tudni vélte, hogy hangulatzavaros állapotában a költő látomást látott, felrémlett előtte: beteszik a Munkásmozgalmi Pantheonba Judit mellé, szép elvtársi koszorúkkal. Hangosan így szólt: Én kiáltok s nem a föld dübörög, nem, nem soha. Így aztán vélelmezhető, hogy Pantheon nevű patikába nem tette be a lábát, vagy ha igen, gyorsan visszafordult. Ám a téma tágassága még egy, még mélyebb ülésszakot kíván, mondotta a projektvezető barnára sült símosollyal.
Ps.
Utóbb zárszót kapott a két előadó: Veres emeritus elsőként mindenkinek a torkát átharapta, az így keletkezett folyadékot felajánlotta a vérellátó központnak. Ám Sárközi varázspálcájával a vért borrá változtatta, s mindenkinek osztott egy-egy lábjegyzetet.
Mélységesen mély a búnak kútja, ezért próbálkozom mostanában magam is kis köreim szórakoztatásával. Ezt a szöveget Rigó Béla emlékének ajánlom.
Pardon!