2017. február 11-én, szombaton, 15 órakor kezdődik a Békásmegyeri Evangélikus Templomban (Bp. III. Mező u. 12.) a 68 éves korában, január 31-én elhunyt Horváth Dávid, Balogh Rudolf-díjas fotográfus hamvasztás utáni búcsúztatása. Beszédet mond: Donáth László evangélikus lelkész Az elhunytra emlékeznek: Fejér László, Kincses Károly és Zsigó Jenő Zongorán közreműködik: Kinczel Dániel Szeretettel várjuk Dávid barátait
Tverdota György, a JAT elnöke így köszöntötte a JAT tagjait: Az irodalomtörténész munkahelyi ártalmai közé tartozik, hogy a jelen állapotok jellemzése során történelmi analógiák tolakodnak emlékezetébe. Engem a mai helyzet, az Attila névnapot 2017 elején ünneplő József Attila Társaságot körülvevő kontextus, a húszas évek végének a kettészakadt irodalomról szóló vitájára emlékeztet. Akkor a modern irodalom
Attila-nap, ünnepi évnyitó ülés Mindenkit szeretettel várunk 2017. január 6-án, pénteken 11 órakor a József Attila Társaság Attila-naphoz kötődő ünnepi évnyitó ülésére. Helyszín: a PIM Vörös terme (Bp. 1053, Károlyi u. 16.) Köszöntőt mond és az új évi tervekről beszél Tverdota György elnök Ez alkalomra meghívtuk E. Csorba Csillát és Prőhle Gergelyt, a PIM –
Tagunk, Kocsis Katalin új könyvének bemutatójára szeretettel várja az érdeklődőket. A könyvbemutató helye: Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa. Helye: 2016. december 8. Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
December 9. KŐVÁRY ZOLTÁN irodalomtörténész, klinikai pszichológus (Budapest): A modern én születése a muzsika szelleméből. A zenei élmény hatása Schopenhauer, Kierkegaard és Nietzsche munkásságára, valamint a 20. századi lélektan kialakulására Kőváry Zoltán A. Schopenhauer Nietzcshe és Wagner Közreműködik BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest) Bánffy Edit Takács Mónika A műhelybeszélgetést vezeti a sorozat társ-szerkesztője: TAKÁCS MÓNIKA irodalomtörténész
December 3-án, 17 órától gyertyagyújtással emlékezünk meg József Attila halálának 79. évfordulójáról a költő szülőházának udvarán. Beszédet mond: Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Napló főszerkesztője Közreműködik: Kurkó József színművész Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
2016. december 8. 18.00 Világító testek Beszélgetés Erdős Virág József Attila-díjas költővel Moderátor: Losonczy Attila A rendezvényre a belépés díjtalan! Helyszín: József Attila Emlékhely (1093 Budapest, Gát u. 3.) Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
József Attila-műhelyszeminárium Időpontváltozás! Az új időpont: 2016. november 17. (csütörtök). 2016. november 10-én (csütörtök!) 11 órakor a PIM-ben (Bp., Károlyi u. 16.) összejövetelt tartunk, amelyre mindenkit tisztelettel meghívunk. Az OTKA-műhelymunka keretében megvitatjuk az alábbi írásokat: (Babits…), (Rendkivül érdekes regényt…) – Buda Attila jegyzeteivel (Bevezetés, mely borsot tör…) – N.Horváth Béla jegyzeteivel. Share this… Facebook Pinterest
November 18. Két program! 1. Sorozatunk keretében 16.30 órakor könyvbemutató kezdődik a Vörös teremben: GEREVICH JÓZSEF pszichiáter Teremtő vágyak – Művészek és múzsák c. kötetét (Noran Libro Kiadó, 2016) KŐRÖSSI P. JÓZSEF, a kiadó vezetője és VALACHI ANNA irodalomtörténész mutatja be. Gerevich József Kőrössi P. József 2. 18 órakor kezdődik az eredeti program: HARMATTA JÁNOS