Köszöntő beszéd Rigó Béla emléktábla avatásán
Rigó Béla emléktáblája avatásán Veres András mondott beszédet (2022. december 20.):
Rigó Béla emlékére
Rigó Bélára emlékezünk e táblával, a kiváló költőre, íróra, műfordítóra,
szerkesztőre, irodalomtörténészre és még megannyi más foglalkozás,
foglalatosság és próbatétel ezerarcú szereplőjére, számos kisebb-nagyobb
irodalmi csatározás polgárpukkasztó kezdeményezőjére. Rendkívül közel állt
hozzá a gyermeki nézőpont és nyelv; nem véletlenül dolgozott éveken át a Móra
Ferenc Könyvkiadóban és szerkesztette a Kincskereső folyóiratot.
Mindenekelőtt a gyermekvers-köteteivel lett népszerű; annak a sajátos gyermeki
logikát felfedező-újraélő irodalmi vonulatnak volt kimagasló művelője, amely
Móricz Zsigmonddal kezdődött, és amelynek akaratlanul is Weöres Sándor vált
legnagyobb mesterévé, Rigó Béla örökségének pedig Lackfi János és Varró
Dániel lett méltó folytatója.
Más szóval a gyermekirodalom reprezentatív alakjának ismerték el őt, ami
egyszerre jelentett nagyfokú művészi és társadalmi megbecsülést, számos
kitüntetést s ugyanakkor leegyszerűsítő kategorizálást, költői karakterének
igazságtalan leszűkítését. Mint azt már Kosztolányi megírta. nálunk nemigen
szokás átértékelni az irodalmi ítéleteket, egyes költők megrögződnek azon a
helyen, ahová egyszer beskatulyázták őket.
És úgy látom, ellene fordult az a tehetsége is, hogy szívesen rögtönzött
alkalmi verseket, és mivel szellemes ember volt, aki kifogyhatatlan a jobbnál
jobb ötletekből, és akinek kisujjában a költői technika csínja-bínja, sorra nyerte
el a különféle, félig-meddig tréfás versenyek első díját, melynek révén – persze
versenyen kívül – ráragadt az a lekicsinylő címke, hogy elsősorban alkalmi
költő. Tulajdonképpen a gyermekirodalomban betöltött kivételes szerepe is ezt
látszott erősíteni, mivel elterjedt balhiedelem nálunk, hogy gyermekeknek írni is
alkalmi költészet.
Rigó Bélától azonban igencsak távol állt a művészet effajta
parcellázhatósága. Arany Jánostól és József Attilától éppolyan sokat tanult, mint
Romhányi Józseftől, akinek műveit gondozva nem csupán rokoni
kötelezettségének tett eleget, hanem a maga eredendő akrobatikus nyelvi
ösztönének is. A magas és a populáris irodalomban egyaránt nagyra értékelte az
elsőrendű teljesítményt, és maga is mindkét területen hasonló színvonalú művek
előállítására törekedett. Bámulatosan ismerte a magyar és az orosz költészetet,
amiről nemcsak versfordításai tanúskodnak, hanem a kiváló stílus-imitációi és
az elmélyült tanulmányai is.
Élete utolsó évtizedeiben mindenekelőtt két jelentős szakmai
csoportosulásban vett részt és játszott meghatározó szerepet, a Nagy Lajos
Irodalmi és Művészeti Társaságban, valamint a József Attila Társaságban. Az
előbbi adta ki 2015-ben az ún. „felnőtt” verseit, Írásjelbeszéd
verslábjegyzetekkel címmel. Ebből a nagyszerű kötetből egyszerre tárul fel Rigó
Béla családi tragédiákban bővelkedő, hányattatásokon és sikereken át vezető
életútja, a III/III-as ügynökök gyanakvásától kísért, ellenzékinek nyilvánított,
valójában józanul mérlegelő, a dolgokat nevén nevező, rendíthetetlenül baloldali
felfogása, mint ahogy költői pályája is, az egyetemi Égess! körben történt
indulásától az érett kori kalandozásokig és megvilágosodásának különböző
stációjáig. Újraolvasva könyvét nemcsak a verseit találtam kiforrott
alkotásoknak, hanem a hozzájuk csatolt „lábjegyzeteket” is, amelyek az egyes
versek hátterének megvilágításán túl lenyűgöző életrajzzá állnak össze, és
egyúttal figyelemre méltó, szerteágazó műveltségi körképet nyújtanak. Úgy
vélem, hogy jegyzeteiben Rigó Béla egyszerre áldozhatott szigorúan pontos
értelmezői és fantáziadús elbeszélő hajlamának.
Én a József Attila Társaságban folyó munka során ismerkedtem meg vele,
és főként a kritikai kiadás elkészítése közben kerültünk közel egymáshoz.
Váratlan halála jóvátehetetlen űrt hagyott maga után; azóta megjelent
kiadványainkban nem mulasztjuk el feltüntetni nevét és veszteségünket.
Végül el kell mondanom (nem tudok ellenállni ennek), hogy el tudnám
képzelni: milyen nagyszerű alkalom lenne Béla számára, hogy szellemes verset
írjon emléktábla-avatásunkról, egy fölöttébb ütős csattanóval. Gondolom,
valamennyien szívesen fogadnánk.
Veres András