Végre megnyílhatott a Könyvhét. Aki elmulasztotta a megnyitót, Szabó T. Anna köszöntője itt meghallgatható. A Társaság több tagját is szerzőként ünnepelhetjük. Gratulálunk Nekik! Megjelent Tverdota György József Attila monográfiájának első része: Gondoljátok meg, proletárok I. – Az ifjú József Attila (Osiris, 2021) 888 oldalon Gintli Tibor két új kötettel jelentkezik: Perújrafelvétel – Anekdotikus elbeszélésmód és modernség a XX. század
Április hónapban a Művészet és pszichoanalízis c. sorozat archiv folyamában az alábbi József Attiláról szóló eseményt adjuk közre: „Elmémbe, mint fémbe a savak, / ösztöneimmel belemartalak…” KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS JÓZSEF ATTILA ÉS A PSZICHOANALÍZIS KAPCSOLATÁRÓL a költő értekező prózájáról 2018-ban megjelent kritikai kiadásban közölt szövegek fényében Elhangzott: Petőfi Irodalmi Múzeum 2019. május 24. 18:00 Résztvevők Bókay Antal irodalomtörténész Erős
„Félek, nem tudod megbocsájtani eltékozolt, ostoba, könnyü multam és majd ezerszeresen fáj, ami ezerszer fájt, mig szeretni tanultam.” (József Attila: Flóra, 1937. márc., részlet) József Attila születésnapját a vírushelyzettel dacolva idén is az online térben ünnepelhetjük. Alábbi ajánló ezekből a programokból ad ízelítőt: Az Élet és Irodalom 2021. április 9-i friss száma közli Tverdota György nagy tanulmányát A Számvetéstől az Editig – avagy hogyan
Idei költészet napi megemlékezésünk jegyében ajánljuk Tverdota Györgynek, Társaságunk elnökének a legújabb cikkét: A Számvetéstől az Editig avagy hogyan gyártsunk remekműből selejtet A cik az Élet és Irodalomban jelent meg 2021. április 9-én, itt olvasható. Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
Március 25–26-án online konferencia a berlini Humboldt-Egyetem Magyar Irodalom és Kultúra Tanszékének szervezésében. A program itt olvasható: https://pim.hu/hu/lirai-hang-tuloldalai-jozsef-attila-olvasatok. A program közvetítése itt tekinthető meg: https://youtu.be/P_0zuLvDMRA Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
Lengyel András a Magyar Narancs múlt heti számában megjelent Senki nem bizonyította – A gyanú atmoszférája és a József Attila-értés című írására Veres András válaszcikket fogalmazott, melyet A filológia becsülete – Egy csalási kísérlet leplezéséről és leleplezéséről címmel a mai számban közölnek. A cikkek az interneten előfizetés után olvashatók végig. Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype
Veres András Egy „József Attila-kézirat” nyomában című cikkét itt olvashatják: https://nepszava.hu/3110883_egy-jozsef-attila-kezirat-nyomaban A Magyar Narancsban Kőrizs Imre ismerteti a témát (a cikk az interneten előfizetéssel olvasható): https://magyarnarancs.hu/sorkoz/kesz-a-leltar-236238 Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
Társaságunk újabb vezetőségi tagjai is megfogalmazták véleményüket: Sárközi Éva: Szép remények – Hamisítvány lehet az árverésre bocsátott, József Attilának tulajdonított kézirat (Prae, 2021. febr. 18.) https://www.prae.hu/article/11955-szep-remenyek/ Csepregi Evelyn: Talány vagy mérföldkő – elárverezik József Attila eddig ismeretlen kéziratát, (Népszava, 2021. febr. 17.) benne Bókay Antal véleményével. https://nepszava.hu/3110001_talany-vagy-merfoldko-elarverezik-jozsef-attila-eddig-ismeretlen-keziratat Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
A napokban fekbukkant József Attila-kézirat (?) véleményezését olvashatják Társaságunk elnökének, Tverdota Györgynek az alábbi írásából: „Amikor először elolvastam a közleményt, amely egy új József Attila-vers felbukkanásáról tudósított, és ránéztem a kéziratra, amely József Attila kézírásának kiötlő jegyeit viselte magán, első dolgom az volt, hogy szembesítsem azzal a képpel, amellyel a szakmai köztudat rendelkezik a József