Művészet és pszichoanalízis EXTRA – (A) Sorstalanság nyelvben és lélekben

Milyen az a sajátos elbeszélő technika, amely annyira különlegessé teszi a Sorstalanságot, egyáltalán a holokausztot feldolgozó prózai alkotások között is Kertész Imrének ezt a művét? Hiszen vannak hasonló tematikájú alkotások (fikciók és autofikciós munkák) a magyar irodalomban korábbról is, későbbről is – gondoljunk csupán Gera György Terelőútjára (1971), vagy Ember Mária Hajtűkanyar (1974), Gyertyán Ervin Szemüveg a porban (1975) című regényeire. A nyelvi megnyilatkozás mikéntje milyen lelki mechanizmusait tükrözi az események feldolgozásának?

„Mindenki csak a viszontagságokról, a ‘borzalmakról’ kérdez: holott az én számomra tán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nékik legközelebb, ha majd kérdik. Ha ugyan kérdik. S hacsak magam is el nem felejtem” – olvassuk a regény ikonikus záró mondataiban.

Mely elemek hordozzák a regényben az elbeszélő reziliens működésének nyomait? A regény viszontagságos kiadás- és fogadtatástörténetében hogyan nyilvánul meg ismételten a társadalom bántalmazó működése? Visszanyerhető-e a sors az elnyert Nobel-díjjal? Vagy éppen ellenkezőleg: egy ekkora elismerés olyan traumát jelent a személyiség számára, amely hovatovább az egyéni azonosság eltörlésével fenyeget?

A beszélgetőtársak ezeket a kérdéseket igyekeznek körüljárni Kertész Imre műveiből elhangzó egy-egy részlet megszólaltatása után.

A beszélgetés résztvevői:

SOLTÉSZ Márton, irodalomtörténész

BOKOR László, pszichoanalitikus

A beszélgetést vezeti:
TAKÁCS Mónika, irodalomtörténész

Közreműködik:
SÜTŐ András, színművész

REGISZTRÁCIÓ

IDŐPONT:
2026. június 20. (péntek) 18:00

HELYSZÍN:
MNMKK – Petőfi Irodalmi Múzeum
(1053 Budapest, Károlyi utca 16.)