Losonczy Attila
E-MAIL: losonczy.attila@gmail.com
Író, kritikus
Budapesten született 1975-ben. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen végezte, ahol művelődésszervező szakon 2000-ben főiskolai oklevelet, 2008-ban egyetemi diplomát szerzett.
A Kodolányi János Egyetemen 2022-ben szerzett könyvtári szakember diplomát.
2002 szeptemberétől a József Attila Emlékhely munkatársa, az intézmény programjainak, rendezvényeinek szervezője. 2013-ban indította el a József Attila Irodalmi Szalon sorozatot, kortárs írók, költők népszerűsítése céljából.
2009 novemberétől rendszeresen publikál irodalmi folyóiratokban. 2016-ban a Hollószárny a félhold felett c. történelmi novellájából hangjáték készült (rendezte: Tasnádi Márton).
Önálló kötetei
Panelek mögött (Fekete Sas Kiadó, Budapest 2021)
Törésvonalak (Magyar Napló Kiadó, Budapest 2022)
Válogatott publikációk
A képregények az ismeretterjesztés szolgálatában (Könyv és nevelés, XV. évf. 2013/1. sz. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest).
Honszeretet és hitvallás (könyvajánló Petrőczi Éva: A füst vállalása c. verseskötetéről. Országút folyóirat)
Helyben járó örökmozgók (recenzió Szeder Réka: Sziszüphé c. verseskötetéről. Országút, 2023. január 15.)
Költőnk és kortalansága (Magyar Napló, 2023. április)
Szövődmény (novella, Irodalmi Jelen, 2023. április 20)
Jutalomjáték (novella, Tiszatájonline, 2023. július 25.)
Zsákutcával körbevett útkereszteződés (recenzió Csikós Attila: Öszvér c. regényéről. Országút, 2023. október 21.)
Nem nőnek való vidék (kritika Nagy Gabriella: Elviszlek Amerikába c. regényéről. Tiszatájonline, 2023. november 27.)
Háló és fullánk (kritika a Darázs c. színdarabról. Irodalmi Jelen, 2024. február 4.)
Németh László: Vidéki ellenségképek a Szabad Népben (recenzió, Confessio 2024/1)
Önmagukba visszatérő ösvények (recenzió Száraz Miklós György: Bitang nyarak c. regényéről. Irodalmi Jelen, 2024. április 12.)
Ma vagyunk, holnap voltunk (interjú Szakolczay Lajos irodalomtörténésszel, Országút 117. sz. 2024. június 19.)
Egy könyvbemutató tanulságai (novella, Tiszatájonline, 2024. július 9.)
Két flekk pokol (novella, Tiszatájonline 2024. szeptember 19.)
Ól-inkluzív (novella, Tiszatájonline, 2024. október 24.)