David Lynch-ről van, aki azt állítja, hogy ha az Unheimliche (magyarul kísértetiesként a köztudatban élő) kifejezést antropomorfizálni lehetne, akkor egészen biztosan az ő alkotásai által jelenne meg. De mi is pontosan az Unheimliche? Miért kiváló példa rá a Twin Peaks? És a baglyok miért nem azok, aminek látszanak? DEÁK-KOVÁCS Tímea előadása.
Báthori Csabától olvashatunk verseket, rövid prózákat, esszéket és műfordításokat is, méghozzá olyan mennyiségben, hogy attól az embernek szó szerint elakad a szava. KÁCSOR Zsolt írása.
Petőfi örökségének jelenléte a modernségben sokkal folyamatosabb és kiterjedtebb volt, mint ma gondolnánk. A Nyugat első generációját is intenzíven foglalkoztatta a Nemzeti dal szerzője. A modernség második hulláma, az avantgárd minden hagyománytagadása ellenére Petőfire hivatkozott. József Attila is ezt a hullámot lovagolta meg a szegényember-verseiben. TVERDOTA György írása.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a József Attila Irodalmi Szalon 2023. szeptember 21-i, 18:00-kor kezdődő estjére. Vendégünk: TERÉK Anna, Füst Milán-díjas költő
Társaságunk társelnökét, N. Horváth Bélát, Szekszárd díszpolgárává avatták. N. Horváth Béla a felsőoktatás Szekszárdon történő meghonosításában vállalt meghatározó szerepéért, valamint a város érdekében tett jelentős tudományfejlesztő tevékenységért kapta az elismerést.
Aki Rilkét olvas, nem egyszer vigasztalást keres. Mindenesetre a szépségen túl ma feltétlen szükségünk van arra, hogy a költészet nyelvén valaki komolyan beszéljen hozzánk. – A napokban jelent meg a Báthori Csaba Rilke-„fordítás-trilógiájának” harmadik, záró kötete a Napkút kiadónál.
„Okos bátorsága, kemény mértéktartása, működésének évtizedekre visszanyúló folytonossága páratlan a mi irodalmunkban”. A MÚOSZ Kulturális Szakosztálya programja.
2022-2023-ben is folytatódott a Ferenczi Sándor Egyesület, a József Attila Társaság és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) közös műhelybeszélgetés-sorozata. A 22. évad előadásai itt megtekinthetőek és visszanézhetőek. A sorozatot szerkeszti és a beszélgetéseket vezeti: TAKÁCS Mónika, irodalomtörténész.
József Attila utókorának hihetetlen, váratlan és kegyetlen fordulata, hogy verseinek tapasztalati anyaga újra szemünk elé ömlik saját életünkben, és megint pontosan az ő eszméletével felfoghatóvá és leírhatóvá durvul az a külvilág, amelyet már-már történelmi holdbéli tájnak véltünk, a múlt örök szégyenének, megszenvedett és kiokosító büntetésnek. BÁTHORI Csaba
A József Attila Társaság megalakulása óta küldetésének tekinti nagy költőnk életművének minél elmélyültebb megértését, megismertetését és népszerűsítését. Az alábbiakban a József Attila-kutatás legfrissebb eredményeiből, valamint koráról és kortársairól, ill. befogadásának irodalmából válogattunk egy csokorra valóval. CSÓKÁS Máté összeállítása.