Az írások olyan kérdéseket állítanak a fókuszukba, amelyek a költő nyelvfelfogásához kapcsolódnak, elsősorban József Attila anagrammatikus alakjaira koncentrálva, vagy líranyelvének mint performatív aktusnak az összefüggéseire.
Rigó Béla emléktáblája avatásán Veres András mondott beszédet (2022. december 20.): Rigó Béla emlékére Rigó Bélára emlékezünk e táblával, a kiváló költőre, íróra, műfordítóra, szerkesztőre, irodalomtörténészre és még megannyi más foglalkozás, foglalatosság és próbatétel ezerarcú szereplőjére, számos kisebb-nagyobb irodalmi csatározás polgárpukkasztó kezdeményezőjére. Rendkívül közel állt hozzá a gyermeki nézőpont és nyelv; nem véletlenül dolgozott éveken
Idén lenne 80 esztendős Rigó Béla (1942-2017) költő, író, műfordító, szerkesztő, a József Attila Társaság vezetőségének tagja. december 20-án, kedden 12 órakor Romhányi Ágnes és a XII. kerületi Önkormányzat kezdeményezésére emléktáblát avatnak tiszteletére 1122, Bp., Pethényi köz 14. sz. otthonánál. Avatóbeszédet mond és a Társaság koszorúját elhelyezi Veres András, a JAT társelnöke. (A ház megközelíthető
A konferenciának és a kísérőrendezvénynek máris szép sajtóvisszhangja van, és még további rádiós és televíziós anyagok is várhatók. https://maszol.ro/kultura/Kolozsvari-konferencia-Jozsef-Attila-identitasat-erdelyi-gyokerei-is-taplaltak https://maszol.ro/kultura/De-mint-a-menta-kihajt-es-suru-de-ujrano-Balla-Zsofia-Bathori-Csaba-es-Marko-Bela-koltoi-estje-Jozsef-Attilanak-allitott-emleket https://kronikaonline.ro/kultura/jozsef-attila-eletmuvenek-szelesebb-aspektusa-veget-ert-a-kolozsvaron-megrendezett-jozsef-attila-konferencia http://szabadsag.ro/-/-sok-mindenben-hasonlit-a-nagy-szegenysegbe-szuletett-gyermek-es-a-kisebbsegi-ember-elete- https://transtelex.ro/kultura/2022/04/29/balla-bathori-marko-koltoi-est-kolozsvaron https://www.pestinap.hu/kultura/2022/04/30/kolozsvari-konferencia-jozsef-attila-identitasat-erdelyi-gyokerei-is-taplaltak/ Fotódokumentáció az eseményről (mintegy 200 fotó) a kolozsvári intézet Facebook-oldalán található: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.5329308070441408 https://www.facebook.com/media/set/?set=a.5332145456824336&type=3 Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
Az ÉS 2022. január 14-i számában olvasható beszélgetést ajánljuk figyelmükbe (beszélgetőtárs: Várkonyi Benedek). A „Csöndes és zajos sikerek”. Beszélgetés Veres András irodalomtörténésszel című cikk itt található. Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
Szíves figyelmükbe ajánljuk a Népszava 2021. október 2-án megjelent számának mellékletében megjelent beszélgetést Tverdota Györggyel, amelynek apropója az irodalomtörténész József Attila-monográfiájának első kötete. Ez a nagy terjedelmű és jelentős munka a 2021-es Könyvhétre, az Osiris Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzőt Balogh Ernő kérdezte. Az interjút [itt] olvashatják. Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk
Sárközi Éva A „lehetséges irodalom” műhelytitkai – Hommage à Zemplényi Ferenc című írását ajánljuk figyelmükbe a Prae.hu oldaláról: https://www.prae.hu/article/12035-a-lehetseges-irodalom-muhelytitkai/. Kovács Ida főmuzeológus-művészettörténész József Attila pünkösdi kirándulása, gramofonnal című írását olvashatják egy József Attila-fényképről, szövege elérhető a PIM 2021. március-áprilisi magazinja 36-37. oldalán is: https://pim.hu/hu/esemenyek/programfuzet Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
Veres András Egy „József Attila-kézirat” nyomában című cikkét itt olvashatják: https://nepszava.hu/3110883_egy-jozsef-attila-kezirat-nyomaban A Magyar Narancsban Kőrizs Imre ismerteti a témát (a cikk az interneten előfizetéssel olvasható): https://magyarnarancs.hu/sorkoz/kesz-a-leltar-236238 Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
Az Élet és Irodalom lapjain megjelent Kálmán C. György cikke József Attila Összes tanulmánya és cikke 1930-1937 I-II. kötetről. A cikk az újság internetes oldalán itt elolvasható. Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram
Z. Mezei Erzsébet, a JAT tagja, József Attila verseihez kapcsolódó fotóiból nyílt volna kiállítás április 11-én a ferencvárosi Dési Huber István Művelődési Házban. Képeit most a Dési Online Galéria oldalán láthatják: https://www.facebook.com/pg/desimuvhaz/photos/?tab=album&album_id=3038048992883559 Ugyanitt olvasható Tverdota György megnyitóbeszéde is: https://www.facebook.com/desimuvhaz/photos/a.3038048992883559/3038051042883354/?type=3&theater Egy kép a kiállításból Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram