Társasági ügyek, közgyűlés

2016. június 28-án, kedden délelőtt a Petőfi Irodalmi Múzeum Vörös termében (Budapest, 1053, Károlyi u. 16.) a József Attila Társaság három eseményt szervez. 1. Délelőtt fél 11-kor kerül sor Novák Zoltán József Attila személyisége (Szocializálódása – politikai gondolkodásának alakulása és politikai tevékenységének folyamata) című tanulmányának megbeszélésére. 2. Ezt követően kerül sor Rigó Bélának az Ünnepi

A Művészet és pszichoanalízis c. sorozat júniusi előadása

Figyelem! Az előadó betegsége miatt elmarad az évadzáró előadás! A program ősszel induló új sorozatának első előadása 2016. szeptember 9-én lesz Heller Ágnes, Váradi Júlia és Röhrig Géza közreműködésével Világhírű magyar alkotások a holokausztról “Auschwitz után” – a Sorstalanságtól a Saul fiáig címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a Művészet és pszichoanalízis c. sorozat előadásán! 2016. június 17.

Műhely, 2016

2016. május 27-én délelőtt 11-kor kerül sor a József Attila kritikai kiadást végző munkacsoport újabb összejövetelére. A megbeszélés tárgyát három készülő tárgyi jegyzet képezi. Az egyik az Agárdi Péter és Török Sándor Mátyás által készítendő, “T.C.” című, a Szép Szó József Attila által fogalmazott előfizetési felhívását feldolgozó tárgyi jegyzet. A másikat Tverdota György készíti a

A Művészet és pszichoanalízis c. sorozat májusi programja

2016. május 20. RITA LEIBINGER ideg-elmegyógyász szakorvos (Stuttgart): „Meztelen igazság” és „igazi meztelenség” Az ÉN átrendeződése és a szexualitás térhódítása a századvég intellektuális forradalmában, illetve a jugendstil alkotásaiban  Rita Leibinger Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest) A sorozatot szerkeszti és a műhelybeszélgetéseket vezeti: VALACHI ANNA irodalomtörténész (Budapest) Az előadást 18-20 óra között a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Dóra Gábor ünnepi beszéde

Dóra Gábor ünnepi beszéde Elhangzott 2016. április 11-én, a költészet napján a Gát utcai József Attila emlékhelyen (Budapest) Tisztelt Vendégek, tisztelt Diákok, tisztelt Megemlékezők! Felkérést kaptam, hogy szóljak néhány szót a kedves Jelenlévőkhöz József Attila örökösei nevében. Azt hiszem, azzal kell kezdenem, hogy tisztázom felkérésem apropóját, azaz a költőhöz fűződő rokoni kapcsolatomat. A családfa ezen

A Művészet és pszichoanalízis c. sorozat áprilisi előadása

2016. április 15. E. TÓBIÁS SÁRA pszichológus (Budapest) A rettegés édes íze – avagy miért szeretjük a horrort? Gondolatok a The Walking Dead és az Iszonyat című film, illetve E. T. A. Hoffmann Az ördög bájitala című regénye ürügyén  E. Tóbiás Sára  E. T. A. Hoffmann  Iszonyat  The Walking Dead Közreműködik: BÁNFFY EDIT előadóművész (Budapest)