Kategória: Rólunk / visszhang

Köszöntő beszéd Rigó Béla emléktábla avatásán

Rigó Béla emléktáblája avatásán Veres András mondott beszédet (2022. december 20.): Rigó Béla emlékére Rigó Bélára emlékezünk e táblával, a kiváló költőre, íróra, műfordítóra, szerkesztőre, irodalomtörténészre és még megannyi más foglalkozás, foglalatosság és próbatétel ezerarcú szereplőjére, számos kisebb-nagyobb irodalmi csatározás polgárpukkasztó kezdeményezőjére. Rendkívül közel állt hozzá a gyermeki nézőpont és nyelv; nem véletlenül dolgozott éveken

Emléktábla-avatás Rigó Béla tiszteletére

Idén lenne 80 esztendős Rigó Béla (1942-2017) költő, író, műfordító, szerkesztő, a József Attila Társaság vezetőségének tagja. december 20-án, kedden 12 órakor Romhányi Ágnes és a XII. kerületi Önkormányzat kezdeményezésére emléktáblát avatnak tiszteletére 1122, Bp., Pethényi köz 14. sz. otthonánál. Avatóbeszédet mond és a Társaság koszorúját elhelyezi Veres András, a JAT társelnöke. (A ház megközelíthető

A kolozsvári konferencia visszhangja

A konferenciának és a kísérőrendezvénynek máris szép sajtóvisszhangja van, és még további rádiós és televíziós anyagok is várhatók. https://maszol.ro/kultura/Kolozsvari-konferencia-Jozsef-Attila-identitasat-erdelyi-gyokerei-is-taplaltak https://maszol.ro/kultura/De-mint-a-menta-kihajt-es-suru-de-ujrano-Balla-Zsofia-Bathori-Csaba-es-Marko-Bela-koltoi-estje-Jozsef-Attilanak-allitott-emleket https://kronikaonline.ro/kultura/jozsef-attila-eletmuvenek-szelesebb-aspektusa-veget-ert-a-kolozsvaron-megrendezett-jozsef-attila-konferencia http://szabadsag.ro/-/-sok-mindenben-hasonlit-a-nagy-szegenysegbe-szuletett-gyermek-es-a-kisebbsegi-ember-elete- https://transtelex.ro/kultura/2022/04/29/balla-bathori-marko-koltoi-est-kolozsvaron https://www.pestinap.hu/kultura/2022/04/30/kolozsvari-konferencia-jozsef-attila-identitasat-erdelyi-gyokerei-is-taplaltak/ Fotódokumentáció az eseményről (mintegy 200 fotó) a kolozsvári intézet Facebook-oldalán található: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.5329308070441408 https://www.facebook.com/media/set/?set=a.5332145456824336&type=3 Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram

IX. Költők és koruk

IX. Költők és koruk konferencia Egy (közép)európai… – József Attila és a romániai kultúrák Nemzetközi konferencia Kolozsvár, 2022. április 27–29. Szervezők: József Attila Társaság, Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézet, MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottság Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet Támogatók: Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Kulturális Alap, Magyarország Főkonzulátusa (Kolozsvár) PROGRAM Április 27. szerda 19.00 Fogadás a BBTE

Interjú Tverdota György irodalomtörténésszel

Szíves figyelmükbe ajánljuk a Népszava 2021. október 2-án megjelent számának mellékletében megjelent beszélgetést Tverdota Györggyel, amelynek apropója az irodalomtörténész József Attila-monográfiájának első kötete. Ez a nagy terjedelmű és jelentős munka a 2021-es Könyvhétre, az Osiris Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzőt Balogh Ernő kérdezte. Az interjút [itt] olvashatják. Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk

Cikkajánló

Sárközi  Éva A „lehetséges irodalom” műhelytitkai  – Hommage  à Zemplényi Ferenc című írását ajánljuk figyelmükbe a Prae.hu oldaláról: https://www.prae.hu/article/12035-a-lehetseges-irodalom-muhelytitkai/. Kovács Ida főmuzeológus-művészettörténész József Attila pünkösdi kirándulása, gramofonnal című írását olvashatják egy József Attila-fényképről, szövege elérhető a PIM 2021. március-áprilisi magazinja 36-37. oldalán is: https://pim.hu/hu/esemenyek/programfuzet   Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram

Kéziratkételyek

Veres András Egy „József Attila-kézirat” nyomában című cikkét itt olvashatják: https://nepszava.hu/3110883_egy-jozsef-attila-kezirat-nyomaban A Magyar Narancsban Kőrizs Imre ismerteti a témát (a cikk az interneten előfizetéssel olvasható): https://magyarnarancs.hu/sorkoz/kesz-a-leltar-236238 Share this… Facebook Pinterest Twitter Linkedin Vk Messenger Skype Reddit Telegram