Kategória: Híreink

Petőfit játszottunk József Attilával Budán

Petőfi örökségének jelenléte a modernségben sokkal folyamatosabb és kiterjedtebb volt, mint ma gondolnánk. A Nyugat első generációját is intenzíven foglalkoztatta a Nemzeti dal szerzője. A modernség második hulláma, az avantgárd minden hagyománytagadása ellenére Petőfire hivatkozott. József Attila is ezt a hullámot lovagolta meg a szegényember-verseiben. TVERDOTA György írása.

Rainer Maria Rilke: Ezer láthatatlan

Aki Rilkét olvas, nem egyszer vigasztalást keres. Mindenesetre a szépségen túl ma feltétlen szükségünk van arra, hogy a költészet nyelvén valaki komolyan beszéljen hozzánk. – A napokban jelent meg a Báthori Csaba Rilke-„fordítás-trilógiájának” harmadik, záró kötete a Napkút kiadónál.

József Attila feltámadásai

József Attila utókorának hihetetlen, váratlan és kegyetlen fordulata, hogy verseinek tapasztalati anyaga újra szemünk elé ömlik saját életünkben, és megint pontosan az ő eszméletével felfoghatóvá és leírhatóvá durvul az a külvilág, amelyet már-már történelmi holdbéli tájnak véltünk, a múlt örök szégyenének, megszenvedett és kiokosító büntetésnek. BÁTHORI Csaba

„Akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl.”

A József Attila Társaság megalakulása óta küldetésének tekinti nagy költőnk életművének minél elmélyültebb megértését, megismertetését és népszerűsítését. Az alábbiakban a József Attila-kutatás legfrissebb eredményeiből, valamint koráról és kortársairól, ill. befogadásának irodalmából válogattunk egy csokorra valóval. CSÓKÁS Máté összeállítása.

[Tehervonatok tolatnak]

Nem is annyira töredékről, mint inkább egy végleges formában el nem készült vers fogalmazványáról lehet szó, amit a költő életében nem tett közzé. A szöveg rejtélyességéhez talán ez a félkész állapot is sokban hozzájárul. TVERDOTA György írása.